Hírlevél feliratkozás Belépés/Regisztráció Kosár: 0,- HUF

Hírek

Összefoglaló: Valencia

Összefoglaló: Valencia
2010. 07. 18.

Ismét a valenciai Moto GP pálya adott otthont a Ferrari Challenge versenysorozat soron következő két futamának. Az eseményen a Warm Up Racing két versenyzővel: Válint Tiborral és az olasz Diego Rodával vett részt.

Pénteken, rendhagyó módon 3x2 órán keresztül edzhettek, barátkozhattak a pályával a pilóták. Válint tavaly már versenyzett itt több alkalommal, viszont a Rodának teljesen ismeretlen volt az aszfaltszőnyeg.

A csapat folyamatosan finomított az autók beállításain, megpróbáltak minél több időt a pályán tölteni. Diego Rodát Cedric Sbirrazzuoli próbálta felkészíteni a futamokra, aki Niki Cadei Ferrari F430 GT pilótatársa. Roda időeredménye rohamosan javult, nap végére 1:51:9-es időt tudott produkálni. Válint Tibor 1:44:1-et futott, ami alapján az élmezőnyben foglalt helyet.
Szombaton reggel lehetőség volt még egy órát tesztelni, amit szintén mindenki alaposan kihasznált. Válint 19 kört töltött kint a pályán és az utolsó gyors körében 1:44:244-et autózott, ami a második leggyorsabb volt a kategóriájában. Csupán a német Roessler előzte meg, mögötte majd háromtized másodperccel a nagy vetélytárs, Marco Galassi tanyázott. Diego Roda 1:49:547-re javította legjobb idejét és megelőzve a helybéli Ariast a 14. helyen zárta a bemelegítő edzést.

Az első időmérő edzésen műszaki problémák hátráltatták a magyar pilóta minél jobb edzéseredményét. Az autó erőtlennek tűnt és két, erősebb jobbos kanyarban meg-meg torpant. Így csak két gyors kört tudott teljesíteni, ami 1:44:361-es időhöz volt elég. Válint a nyolcadik rajtkockát szerezte meg, míg csapattársa, Diego Roda 1:52:422-vel csupán 15. lett. Gyorskörein nagy volt a forgalom a pályán , ami a jobb időeredmény elérésében meglehetősen hátráltatta. Egyszer a sóderágyba is kilátogatott, ami következtében az autó hátsó lökhárítóját és diffuzorát ki kellett cserélni. Az első Clareton lett, aki Skryabint és Zonzinit utasította maga mögé.

A délutáni, második időmérőre sikerült megtalálni a Ferrari hibáját és a szerelőcsapat ki is javította. A körülmények romlottak, hőség kezdett eluralkodni az aszfalton, ami a gumik tapadását erősen lerontotta. Válint ennek ellenére javított időeredményén, 1:44:271-es idejével ötödik lett. Roda is kitett magáért és megfutotta az eddigi leggyorsabb körét 1:48:101 személyében, amivel a 14. rajthelyet birtokolta a vasárnapi, második versenyen.

A pole pozícióból az orosz Skryabin indulhat, őt a német Adamski és a francia Clareton követi.
A vasárnapi első verseny rajtját remekül kapta el Válint Tibor. Az első kanyarban már a hatodik helyen fordult, megelőzve Adamskit és Scheltemát. Körről-körre zárkózott fel az előtte haladó Galassira, aki a pontversenyben épphogy megelőzi a magyar pilótát. A távolság folyamatosan csökkent és amikor a 13. körben előzési ponthoz ért, sajnos megcsúszott a Ferrari és mire visszajött a versenyívre, Scheltema is visszaelőzte és így a hetedik helyen folytathatta a futamot.
Diego Roda a rajt után szép tempóban megkezdte a felzárkózást. a harmadik körben üldözőbe vette az előtte száguldó francia Graverauxot, akit meg is előzött a hatodik körben. Sajnos a pozíciócsere tiszavirág életű volt. Roda túl gyorsan próbálta bevenni az egyik visszafordítót és kipördült. A francia visszavette a körét. A továbbiakban már Roda nem tudott előrébb jönni és a 13. helyen zárta a versenyt. Válint megőrizte a hetedik pozíciót és 6 pontot szerzett a bajnokságban.

Fergeteges versenyt alakítottak a Ferrari Challenge Kupa szereplői, vasárnap délután. A 34 fokos hőségben az ember úgy érezte magát, mintha egy légkeveréses sütőben ücsörögne. A magas hőmérséklet szinte „jégpályává" varázsolta az aszfaltot. A folyamatosan kopó slick gumik pedig egyre jobban csúsztak.
Válint Tibor a rajtnál a belső ívre szorult, amiből nem a legjobban jött ki. Az ötödik helyről visszaesett a nyolcadik pozícióba. Eközben Diego Roda próbálta üldözőbe venni az előtte lévőket. Szép tempót autózott és fokozatosan csökkentette a távolságot.
A negyedik körben Válint feljebb jött egyel, megelőzte a svájci Daniel Waechtert. A nyolcadik kör végén Zonzini csúszott meg a célegyenes elején, akit szintén sikerült megelőznie a magyar versenyzőnknek és már a hatodik helyen száguldott. A tizedik körben a nagy rivális Galassit is sikerült faképnél hagynia, akinek alaposan elkoptak a gumijai. Előtte ekkor a tavalyi bajnok Mallegol haladt meglehetősen óvatosan, így feltartotta Válintot.

A 19. körben Stephane Clareton csatázott a harmadik helyért Roeslerrel, ami következtében összeért a két autó és a francia megpördült. Válint kihasználva az alkalmat megelőzte. Nem sokkal később letudta Mallelogt is és a német után eredt. Az utolsó körökben a nyakán loholt, de nem volt elég tapadása, hogy megelőzze. Így negyedik lett, ami nagyon jól jött a bajnokságban, hisz így most a második 63 ponttal. Az első Oliver Morley csupán 3 ponttal vezet, de ő már nem szerezhet több pontot, miután a Ferrari - mint korábbi bajnokot - száműzte a Pirelli Kupába. A harmadik Galassi 60 ponttal áll Tibor mögött, holtversenyben a német Roesslerrel.

A következő összecsapás hazai pályán lesz, szeptember 3-5-ig a Hungaroringen. Minden bizonnyal szédületes versenyeket láthatunk, szeretettel várunk mindenkit!

vissza az előző oldalra

Hírek

Lájkolj és nyerj!

Lájkolj és nyerj!

Azon kedves érdeklődőink között, akik április...

2012. 04. 27.
Rövid beszámoló Imolából

Rövid beszámoló Imolából

Jól kezdődött majd, rosszul végződött a Ferrari...

2012. 04. 23.
Ferrari Challenge Hungaroring 2012 Információk

Ferrari Challenge Hungaroring 2012 Információk

Információk a Ferrari Challenge Hungaroringen...

2012. 04. 10.
Középmezőnyben végzett a Warm Up Monzában

Középmezőnyben végzett a Warm Up Monzában

Gerald Grohmann 24 indulóból az első futamon...

2012. 04. 02.
Március utolsó hétvégéjén szezonkezdés Monzában

Március utolsó hétvégéjén szezonkezdés Monzában

Ezen a hétvégén elkezdődik a Ferrari Challenge...

2012. 03. 27.
Prológus a 2012-es szezonra

Prológus a 2012-es szezonra

Nagyon sűrű szezon elé néz a Warm Up Racing,...

2012. 01. 20.