Hírlevél feliratkozás Belépés/Regisztráció Kosár: 0,- HUF

Warm Up Racing

Warm Up Racing Pilóták Csapattagok

A több mint tíz éve megrendezésre kerülő exkluzív európai versenysorozaton idén már harmadik alkalommal, újult erővel állnak rajthoz a Warm Up Racing versenyzői. A Ferrari Budapest, a Ferrari hivatalos magyarországi márkaképviselete és szervize "Warm Up Racing" nevű versenycsapatával 2007-ben debütált a Ferrari Challenge Európai Bajnokságán. Ebben az évben egy versenyautón két pilóta osztozott, ugyanis a verseny szabályai lehetővé tették a versenyzőcserét a futam közben. 2008-ban a Warm Up Racing felbuzdulva a kezdeti sikereken négy autót állított a rajtrácsra, négy pilótával, akik közül hárman az Európai Bajnokságban, egy pedig az Olasz Bajnokságban nyomta a gázt. Legjobb eredménye a csapatnak egy első helyezés Mugelloban Válint Tibornak köszönhetően. 2009-ben két versenyzővel indult a Warm Up Racing, Válint Tibor és a többszörös magyar ralibajnok Spitzmüller Csaba fej-fej mellett küzdöttek a bajnoki címért, ám a végső összecsapáson Válint alulmaradt és végül második helyen zárta a 2009-es szezont, a francia Bachelier-Mallegol páros mögött. 2010-ben Válint Tibor újult erővel, és még nagyobb elszántsággal indult neki a szezonnak, amit egészen az utolsó futamig magabiztosan vezetett, ám egy elképesztően balszerencsés hétvégének eredményeképpen harmadik helyen végzett a bajnokságban. 2011 az új kihívások éve, hiszen az F430 Challenge versenyautót leváltja az új 458 Challenge, Válint Tibor mellé pedig a Warm Up Racing színeiben indul az osztrák Gerald Grohhmann is.

A Warm Up Racing pilótáinak munkáját szakértőkből álló szervizcsapat segíti. Minden versenyre egy 18 méteres tréler szállítja a versenyautókat és a felszerelést, a szerelők külön utaznak, versenytől függően 6-8 fő között mozog a létszámuk. A versenyek helyszínein minden adott, alkatrészektől kezdve a gumikon át, így a csapat szakértelmével járul hozzá a versenyzők teljesítményéhez. A Ferrari központ minden futamra külön kamionnal érkezik, amely a Challenge versenyautó utolsó csavarjáig tartalmaz minden alkatrészt, így egy esetleges baleset esetén minden azonnal pótolható. A versenyhétvégék során a Shell biztosítja az üzemanyagot, a Pirelli-től pedig minden versenyző két garnitúra slick gumit és egy garnitúra esőgumit kap, ennél többet nem is használhatnak egy hétvége alatt.

Hírek

Prológus a 2012-es szezonra

Prológus a 2012-es szezonra

Nagyon sűrű szezon elé néz a Warm Up Racing,...

2012. 01. 20.
Warm Up Racing szezonzáró Ausztriában

Warm Up Racing szezonzáró Ausztriában

A Warm Up Racing Európa bajnok pilótája, Gerald...

2011. 12. 21.
Gerald Grohmann Európa Bajnok

Gerald Grohmann Európa Bajnok

A Warm Up Racing versenyzője, Gerald Grohmann...

2011. 11. 05.
Szenzációs véghajrá

Szenzációs véghajrá

Gerald Grohmann hetedik lett a Mugellói első...

2011. 11. 04.
Grohmann a harmadik helyről indulhat szombaton

Grohmann a harmadik helyről indulhat szombaton

A délelőtti időmérő edzésen a harmadik helyre...

2011. 11. 04.
Grohmann negyedik az időmérőn

Grohmann negyedik az időmérőn

Ma reggel egy 90 perces szabadedzéssel...

2011. 11. 03.